Search

Négy éves szülinapját ünnepelte a BME-n a magyarországi 5G koalíció

Iparági szereplők és döntéshozók, valamint egyetemi kutatóműhelyek seregszemléjének adott helyet a BME I épülete.

A BME I épület aulája a közelmúltban jelentős születésnap helyszíne volt: az 5G Koalíció fennállásának negyedik évét ünnepelte. A szerveződés eddig elért eredményeiről és a jövőbeli tervekről a szakminisztériumok és az iparági szereplők képviselői számoltak be, az érdeklődők pedig ízelítőt kaphattak az új technológia kínálta legújabb fejlesztésekből: a rendezvényen a műegyetemi szakmai műhelyek és az ott zajló projektekt is bemutatkoztak.

Németh Vilmos kiemelte, a Koalíción belül a szereplők találkozhatnak, szakmai és üzleti kapcsolatokat építhetnek, amiből új 5G alapú megoldások, szolgáltatások születhetnek.

A születésnapi rendezvény szakmai kiállításának keretében egyedülálló 5G technológiai megoldások is bemutatkoztak: többek között egy kikötő üzemeltetése digitális ikertechnológiával, bemutatták egy mérőautó és különböző szondák működését, intelligens járművek 5G-alapú távfelügyeletét és irányítását egy élethű autómodell segítségével és VR-szemüveg használatával, egy robotkar távoli, felhőből történő vezérlése, számos kiterjesztett és kevert valóságra (AR és MR) épülő alkalmazást, valamint a résztvevők kipróbálhatták az 5G hálózatba kapcsolt csocsót is.

„Infrastruktúra nélkül nagyon nehéz az élvonalba tartozni, ezért a Nokiával közösen elhatároztuk, hogy a FIEK projekt keretében 5G kísérleti hálózatot hozunk létre az egyetemen. Örömmel mondhatom, hogy a kísérleti hálózat telepítése júliusban elkezdődik. Hat épületben – az I, Q, és a V1 épületekben, a Pharmatech Laborban, a Logisztika Laboratóriumban, valamint a Z10 Inkubátorban – reményeink szerint szeptembertől működni fog a rendszer. A műszaki fejlődés azonban nem áll meg: a szakma már további távlatokat vesz számításba, például a 6G alkalmazásának lehetőségeit vizsgálják. A terület kutatás-fejlesztése már elindult: ezekhez a kutatásokhoz a BME is szeretne csatlakozni. Ugyanakkor azt is szeretnénk, ha minél több magyar cég kapcsolódna be az 5G, vagy akár a 6G-vel összefüggő közös munkába, szeretnénk egy nyitott, innovatív légkört kialakítani, ahol nemcsak fejleszteni, hanem tesztelni is lehet az alkalmazásokat” – összegezte a közeljövőbeli tervekről Németh Vilmos, 5G innovációs szakértő.

en_GBEN