Search

Kopogtat a hatodik generáció

Még nincs itt a 6G, de a világ kutatói műhelyeiben már megjelent. Rengeteg a megoldandó feladat, bőven van tennivalójuk a hazai kutatóknak is – természetesen az ipar szereplőivel karöltve.

Miközben a világ még csak most ismerkedik az 5G szolgáltatásokkal, a kutatók már a 6G felé fordulnak. A folyamatok felgyorsultak, Magyarországon is ki kell építeni az ökoszisztémát, pénzt és energiát kell fektetni az alapkutatásokba, hangzott el a BME Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ (FIEK), valamint a Villamosmérnöki és Informatikai Kar (VIK) „6G technológiamobil kommunikáció 2030” című konferenciáján, ahol fontos célként jelölték meg az akadémiai és az ipari szereplők együttműködését.

Levendovszky János rektorhelyettes rámutatott: a BME részese az 5G kutatásoknak, következésképpen egyenes út vezet részvételéhez a 6G kutatásokban is. . Múltja és kompetenciája birtokában a BME kezdeményezi, illetve szeretné szélesíteni, országossá bővíteni az összefogást, hangsúlyozta Charaf Hassan, a VIK dékánja. Hozzátette: napjaink feladata, hogy az 5G-t közelebb vigyük az emberekhez, miközben a kutatás terén már a 6G felé fordulunk. A 6G-től minden paraméterben javulást várunk, gondoljunk csak az időkritikus alkalmazásokra az egészségügyben vagy a közlekedésben, de említhetjük a kapcsolatok számának növekedését is. A 6G tulajdonképpen okosabb lesz az 5G-nél, működésében nagy szerepet játszik a mesterséges intelligencia.

A VIK 6G kutatásai során a hálózat fizikájától kezdve, egészen az alkalmazásokig a teljes palettát le kívánja fedni. Kiemelt helyen kezeli a biztonsági kérdéseket. Emellett szorgalmazza, hogy az 5G Koalíción belül alakuljon 6G munkacsoport.

Jelenleg az a cél, hogy a 6G hálózatokat, illetve szolgáltatásokat 2030-ra birtokba vehesse a világ. A 6G a 100 GHz fölötti frekvenciatartományt (beleértve terahertzes sávokat is) használja majd. Spektrális hatékonysága közel háromszorosa lesz az 5G-ének.

en_GBEN