Search

Lóczy Lajos Műhelykonferencia: fókuszban a tudásfejlesztés

Rendkívül nagy a Lóczy Lajos Program (LLP) támogatottsága a döntéshozók körében, hangsúlyozta Kontrát Károly államtitkár, országgyűlési képviselő a Lóczy Lajos Műhelykonferencián, melyet Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, valamint Bóka István polgármester nyitott meg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudomány Egyetem (BMGE) Balatonfüredi Tudáscentrumában az elmúlt szombaton.

Gál András Levente, a Digitális Jólét Program szakmai vezetőjének köszöntője után Kontrát Károly képviselő nemzeti ügynek, közös érdeknek nevezte azt, hogy a LLP megvalósuljon, melyet ő is támogat és fontosnak tart. Azt mondta, a program sikeréhez hozzátartozik, hogy abban a fejlődés, a fejlesztések, a támogatások érdekében a térségbeli települések is részt vehessenek.

– Balatonfüred kivételes adottságokkal rendelkezik, sok eredményt értünk el együtt, ilyen például a BMGE helyi tudáscentruma – fogalmazott. A képviselő szólt a Balaton, mint Magyarország legnagyobb természeti kincsének megóvásáról, különös tekintettel a vízminőségre, a nádasokra. Azt mondta, a nádasok területe nőtt, ezt lehet látni például Aszófőnél, Csopakon, Paloznakon, Balatonalmádinál. Külön méltatta a vízi rendészet munkáját.

Kotán Attila, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kancellárja a BMGE jövőbeni stratégiájáról beszélt, majd bemutatta az egyetemnél működő Science Parkot, illetve kapcsolódását az LLP-hez. A plenáris előadásokon egyebek mellett Úsz Illés, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkári főtanácsadója az LLP és a körforgásos gazdaság kapcsolódásairól, Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora pedig az említett programról és a BalatonMonitoringról beszélt.

Udvardy György veszprémi érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökhelyettese a program apropóján a vallási és spirituális fejlesztéseket részletezte, Charaf Hassan, a BMGE Villamosmérnöki és Informatikai Karának dékánja, egyetemi tanár a náluk lévő Science Park és a Balatonfüredi Tudáscentrum összefüggéseit helyezte középpontba. Érdekes előadást tartott Szögi Zoltán vezérigazgató, az EDUTUS Nonprofit Közhasznú Zrt. vezérigazgatója a program és a Balaton-Bakony Akadémia kapcsolódásairól.

Mint ismert, az LLP keretében szervezett műhelykonferencia célja, hogy a figyelmet Balatonfüred és térségének tudásipari fejlesztésére irányítsák, bemutassák a programban eddig elért eredményeket a szakma és az érdeklődők részére, és beszéljenek a további fejlesztésekről. A rendezvényen ismertették a program főbb irányait, valamint a témához kapcsolódó bemutatókat, eseményeket szerveztek.

en_GBEN