Search

Együttműködési megállapodás 5G hálózat és 5G laboratórium létrehozásáról

A Vodafone Magyarország együttműködési megállapodást írt alá a BME-vel. Ennek keretében a vállalt saját frekvenciakészletéből 40 MHz-et biztosít az egyetemen épülő kísérleti 5G hálózat és 5G laboratórium létrehozásához és üzemeltetéséhez – jelentette be a szolgáltató a szerdai aláírási ceremónián.

A vállalat a hazai mobilszolgáltatók közül elsőként indította el 2019-ben kereskedelmi 5G szolgáltatását. Akkor ez még kizárólag Budapest belvárosára korlátozódott, de az elkövetkező hetekben közel 200 bázisállomáson kapcsolja fel az 5G-t, amivel a főváros szinte teljes területén és környékén elérhetővé válik az újgenerációs mobilhálózat az ügyfelek számára.

„A Vodafone által a rendelkezésünkre bocsátott 40 MHz óriási lendületet adhat az 5G-hez kapcsolódó kutatásainknak és fejlesztéseinknek” – hangsúlyozta köszöntőjében Levendovszky János tudományos és innovációs rektorhelyettes. A megállapodással kapcsolatban kiemelte: „Hazánkban egyedülálló egyetemi infrastruktúra jön létre, mely nagy lendületet ad a kommunikációs technológiák, valamint a nagy adatátviteli sebességű ipari adatgyűjtés- és monitorozás, illetve az 5G hálózatok további kutatásának és a kapcsolódó oktatásnak egyaránt.

„A jövő a modern technológiáké, de ezeket csak akkor tudjuk majd használni, ha a fejlesztéseket biztos, szakértő kezekbe adjuk, amit most az együttműködési megállapodással pecsétel meg a technológia szolgáltatója és a megoldások szakértő felsőoktatási intézménye. A magyar kormány, az Innovációs és Technológiai Minisztérium abban érdekelt, hogy Magyarország fejlődését, a gazdasági növekedést és a lakosság kényelmét szolgáló megoldások kialakítását célzó digitalizációs technológiákat támogató megállapodások szülessenek” – mutatott rá Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) digitalizációért felelős helyettes államtitkára.

Kotán Attila kancellár beszédében úgy fogalmazott, hogy „új egyetemet építünk: ez a BME Science Park program, amelynek egyik kulcsterülete a KFI infrastruktúra fejlesztése. Ebben az öt legfontosabb cél egyike volt az 5G megteremtése”. Köszönetét fejezte ki a jelentős innováció megvalósulásáért és reményének adott hangot, hogy az 5G-hez kapcsolódó fejlesztések révén a BME innovatív, versenyképes partnerré válik az iparban a cégek és a nemzetközi szervezetek számára.

en_GBEN